Társkereső férfiakkal beszélgetve már többedjére hallom, hogy manapság a nők csak szexet akarnak és eszük ágában sincs elköteleződni.

 

Nem értik mi történt velük, hisz hasonló megállapítás épp a másik nemről terjedt el. 
Véleményem szerint ez korántsem általánosítható, de tapasztaltam én is hasonlót. Nézzük meg együtt, mi van a jelenség mögött.

A baráti és ismerősi körömben, a klienseim között és a környezetemben számos egyedülálló és szingli nő él. Ismerem a mindennapjaikat, a vágyaikat, a félelmeiket és a küzdelmeiket.
A nők ma ugyanarra vágynak, mint korábban: szeretni és szeretve lenni, gondoskodni, gyermeket nevelni. Társnak lenni, adni, megbecsülésben és szeretetben együtt élni.

Ám megváltozott minden körülöttük, már semmi nem igaz, ami régen az volt. Már nem ismerkedünk a középiskolában, házasodunk az érettségi után és élünk boldogan, amíg meg nem halunk.

Kitolódott a társtalálás. Először csak a húszas évekre, azután a harmincasokra, manapság pedig egyre többen vannak negyven után is pártában, ami egy teljesen új életformához vezet és amire még nincsenek jól bevált, társadalmilag elfogadott szabályok és megoldások. 

Nehéz a mai egyedülálló nőknek. Persze a férfiaknak is, ám ez a cikk most a nőkről szól.

Mit tesz olyankor az ember lánya, amikor hosszú évekig nem találja a társát? 

Mit tesz, ha megjelentek az első ráncai, egyre több az ősz hajszála és ez valahol nagyon ijesztő? 
Mi tesz, ha elözönlik a félelmek a jövőtől, az egyedülléttől, az ismeretlentől? 
Kihez forduljon? Kitől kérjen tanácsot? Ki tud neki működő megoldásokat, utat mutatni?

Elolvassa a cikkeket, meghallgatja a barátnőket. Mivel ők is hasonló cipőben járnak vagy épp ellenkezőleg, szerencsésen megtalálták a társukat, nem tudnak igazán jó tanácsot adni. Próbálkozik hát a saját megoldásaival, ami vagy működik, vagy nem.

Vannak, akik még az út elején járnak. Nem feltétlenül időben, hanem lélekben, önismeretben. 
Ők azok, akik rettegnek a magánytól, a jövőtől, az egyedülléttől és a gyermektelenségtől. 
Ahogy egy homokórában peregnek a homokszemek, úgy kopik napról napra az önbizalmuk, az önmagukba vetett hitük. Nem bíznak már magukban, a belső értékeikben és a szerethetőségükben.
Sietteti akarják az időt és a Gondviselőt, szemük előtt csak a végcél lebeg és nem látják azt az utat, ami odavezet. Próbálnának kerülő utakon odajutni, de ezt az utat nem lehet megspórolni. 

Mivel a társtalanságot sokszor értéktelenségnek élik meg, magukból teljesen kifordulva, hamis maszkokat magukra aggatva keresik a társukat. 
Időnként, türelmetlenségükben, odadobják magukatt egy elsőre alkalmasnak vélt jelöltnek, és ha nem jól bánnak velük, sebzett madárként vonulnak vissza biztonságot adó fészkükbe. 

Ők még nem tanultak eleget magukról, az életről, az emberektől.
Az utat be kell járni, a leckét meg kell tanulni. Meg kell tanulni bízni. Magukban, az értékeikben, a gondviselésben. 

Vannak olyanok is, akik egy ideje már úton vannak. Örültek, csalódtak, bánkódtak, de újra és újra felkeltek és tovább mentek.
Közben pedig egyre tanultak. Tanulnak magukról, az életről, az időről, az emberekről. A jóról és a rosszról, a valódi értékről és a múló szeszélyekről. 
Megtanulják szeretni magukat és a ráncaikat, megtanulják a pillanatot értékelni, az idő múlásával együtt élni, az idő szemébe nevetni. 

Az úton járó nő képes és akar is elköteleződni, de már nem bárkivel.

Több kapcsolaton, esetleg egy házasságon is túl, már nem csak magát ismeri és szereti. Tudja, hogy mire vágyik, de már azt is tudja, hogy mi az, amire nem.

Nem akarja munka után az egész háztartást a hátán vinni, második műszakban mások rabszolgája lenni és nem akarja szeretetlenségért cserébe az életét odaadni. 
Már tudja, mennyit is ér ő valójában és mennyit tud adni. Ad és cserébe kapni vágyik.

Akkor és annyira enged be egy férfit, ami jó neki, és ami előre viszi. Ha ez egy éjszaka, akkor annyira, ha egy élet, akkor annyira. 

Az úton járó nő csak olyan férfit enged be az életébe, aki valódi férfiként közeledik, emberként és lehetséges társként bánik vele. A többiek előtt pedig bezárja az ajtót és tovább lép

*

Ha úgy érzed, megrekedtél ezen az úton és jól jönne egy kis segítség, várlak az egyéni foglalkozásaimon.
Megkeressük, vajon miért nem jött el eddig az Igazi, mi hiányzik még hozzá, miben lehet vagy kell még fejlődni és megdolgozzuk, fejlesztjük a szükséges területeket.
Ránézünk arra, mit tapasztaltál eddig, hol akadtál el.
Meghallgatom a gondolataidat, átbeszéljük a félelmeidet, a vágyaidat és a reményeidet.

Együtt megkeressük az igazi ÉNedet, aki tisztában van az értékeivel, aki tudja, merre tart, aki bátor, aki nem fél. Kibontjuk, bátorítjuk, kiszínezzük, élettel töltjük meg. Ha nyújtod a kezed, én megfogom, és elkísérlek az úton, ami önmagadhoz és remélhetőleg a társadhoz vezet. 
Az üléseinken csak Veled foglalkozom, a teljes figyelmem a Tiéd. 
Csak Te meg én az úton.

Szeretettel,

Bilics Timea – Szingli Coach&Life Coach 


Ha tetszett a cikk és úgy érzed, másoknak is hasznos lehet, oszd meg barátaiddal ismerőseiddel!