Így tudunk együtt dolgozni
Így tudunk együtt dolgozni
Kivel dolgozom szívesen?
Számos coachot találni a piacon, mindegyikük más eszköztárral dolgozik és különböző személyiség. Fontos, hogy a személyiségedhez illő coachot válassz, olyat, aki szimpatikus, akinek meg tudsz nyílni, akinek bízol a szakértemében.
A lenti lista arról szól, hogy én kikkel tudok hatékonyan és jó érzéssel dolgozni.
Olvasd át, és ha úgy érzed, jól passzolunk egymáshoz, akkor jelentkezz nálam!
Egyeztetünk időpontot egy nagyjából 20-30 perces, díjmentes, telefonos beszélgetésre.
Ez lehetőséget ad számodra, hogy picit jobban megismerj, és röviden elmondhatod, miben várnál támogatást.
Nagyszerűen tudunk majd együtt dolgozni és jól összeillünk, ha
- bizalmat szavazol nekem és őszintén elmondod a gondolaidat és az érzéseidet
- ha hiszed, hogy az önismereti út egy teljesebb, tartalmasabb, boldogabb élethez vezet
- ha nyitott vagy a visszajelzésekre, átgondolod a hallottakat és levonod a következtetéseket
- ha valóban változtatni szeretnél, és készen állsz ezért konkrét lépéseket tenni
- ha másokra való mutogatás helyett felelősséget vállalsz a tetteidért és az életedért
- ha már most érzed a bizsergést, ami cselekvésre ösztönöz.
Valószínűleg nem tudunk eredményesen együtt dolgozni, ha
- ha arra vársz, hogy valaki megmondja a tutit vagy megoldja helyetted az életedet
- ha csak megerősítésre vársz és nem akarsz változni
- ha nem akarsz fejlődni, nem gondolkodsz és dolgozol velem együtt
- ha minden veled történt dologért másokat okolsz
- ha azt gondolod, egy alkalom alatt meg tudjuk változtatni a hosszú évek alatt félrecsúszott
életterületeket.
Szerinted jól passzolunk?
Árak
Díjmentes telefonos konzultáció
Tartalma: 20-30 perces, telefonos, díjmentes konzultáció. Előre egyeztetett időpontban.
Lehetőséget ad számodra, hogy picit jobban megismerj, hogy a coaching folyamatról tájékozódj és röviden elmondhatod, miben várnál támogatást. Itt nem dolgozunk, csak a kereteket tisztázzuk.
Kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot az oldalon keresztül, e-mailben vagy telefonon.
Díjmentes
60 perc konzultáció
Tartalma: 60 perces konzultáció, előre egyeztetett időpontban.
Ezeken az üléseken együtt dolgozunk a célod elérése érdekében. Első alkalommal 10 alkalmas elköteleződés keretében dolgozunk együtt, az az óradíj. Kedvezményes bérletek elérhetőek.
Figyelem! Csak folyamatban elérhető ár. Ha csak egy alkalommal szeretnél találkozni, az minden esetben 90 perces konzultáció.
Fizetés: A helyszínen, az ülés napján vagy előzetesen banki átutalással.
22.000 Ft
90 perces konzultáció
Tartalma: 90 perces konzultáció, előre egyeztetett időpontban.
Ez az alkalom arra való, hogy átbeszéljük a téged foglalkoztató kérdéseket vagy egy konkrét szituációt, hogyan vagy benne, mit élsz meg. Tisztázzuk a helyzetet, hogy jobban lásd, mi történik veled és benned, és kérdhetsz tőlem a társkereséssel kapcsolatban is.
Fizetés: A helyszínen, az ülés napján vagy előzetesen banki átutalással.
30.000 Ft
5 alkalmas konzultációs bérlet
Tartalma: 5 db 60 perces konzultáció, előre egyeztetett időpontban.
Az ár egyösszegű előlegfizetés esetén értendő.
A bérlet az első üléstől számított 2 hónapig érvényes.
A bérlet vissza nem váltható, de a coachee akadályoztatása esetén átruházható.
Fizetés: Egy összegben az első alkalommal vagy előzetesen banki átutalással.
107.000 Ft
10 alkalmas konzultációs bérlet
Tartalma: 10 db 60 perces konzultáció, előre egyeztetett időpontban.
Az ár egyösszegű előlegfizetés esetén értendő.
A bérlet az első üléstől számított 4 hónapig érvényes.
A bérlet vissza nem váltható, de a coachee akadályoztatása esetén átruházható.
Fizetés: Egy összegben az első alkalommal vagy előzetesen banki átutalással.
210.000 Ft
Te is szeretnég tudni?
Mit mondanak rólam ügyfeleim?
„ Amiben segítséget vártam abszolút megkaptam, és Nélküled sehol sem lennék most, óriási fejlődésen mentem keresztül.
Észreveszem magamat helyzetekben, és tudom hogy miért reagálok úgy ahogy. Összességében sokkal jobb minőségűek az emberi kapcsolataim, megtanultam ( jól ) kommunikálni (az igényeimet, határaimat felállítani ) .
Az emberi kapcsolataimban ahogy valaki hozzám viszonyul, jobban tudom kezelni , mert helyén tudom kezelni, felismerem miért reagál úgy ahogy.
Amit a közös munkánk eredménybe hozott, hogy büszke vagyok magamra, a rengeteg munkára amit belefektettem, hogy nagyon sokat fejlődtem,
ezáltal magabiztosabb vagyok. Nem utolsó sorban alakult egy párkapcsolatom amiben boldog vagyok, szeretnek és szerethetek, és a
közös jövőt tervezzük.”
Zsófi (párra lelt)
„Nagyon sokat tanultam Timi iránymutatásaival elsősorban magamról.
Elindított egy úton ami oda vezetett, hogy tisztábban látom a saját személyiségemet és azt ami számomra igazán fontos. Kicsit olyan érzés ez, mintha kaptam volta magamhoz egy „használati útmutatót”, amit a jövőben akár önállóan is ki tudok egészíteni.
Olyan technikákat és látásmódokat tanított nekem, amik nem csak a szoros értelemben vett önismereti munkám során, hanem később az életem más területein is segítenek megbirkózni a kihívásokkal.
Nagyon jól esett az az elfogadó közeg és végtelen empátia amivel Timi mindig fogadott, emiatt éreztem biztonságosnak a vele való munkát és könnyebben feldolgozhatóak az olykor bizony fájdalmas felismerések.
Az ismerkedés, párkeresés útvesztőjében praktikus útmutatásai, merőben új nézőpontokat kínáló javaslatai könnyebbé tették az eligazodást vagy – ha épp úgy alakult – elviselhetőbbnek a kudarcokat.
A közel egy évig tartó közös munkánk megváltoztatta a saját magammal és sok esetben másokkal való kapcsolatom. Egészen biztosan közelebb vitt ahhoz, hogy olyan társat találhassak aki az én valódi személyiségemhez tud kapcsolódni, nem a magamban hosszan felépített elvárásaimhoz.”
Gergő (párra lelt)
„A coaching során a görcsös megfelelési kényszerrel kombinált önbizalom hiányon dolgoztunk. Már az első perctől fogva nagyon oldottan és nyíltan tudtunk beszélni, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Timi mindvégig egy számomra biztonságot adó és nyugodt hangulatot teremtett. Sok hasznos módszerrel gazdagodtam, amiket az életem más területein is hasznosítani tudok. A találkozók során korábban megoldhatatlannak tűnő elakadások oldódtak, sőt úgy érzem, több el is tűnt.
A találkozókat izgatottan vártam, hogy aznap éppen mitől sikerül majd megszabadulnom. Minden alkalom után azt éreztem, hogy felszabadultam vagy kiszabadultam, mintha újjá
születtem volna. A legnagyobb fejlődést abban értem el, hogy külső visszajelzések nélkül is látom magamban az értéket. Úgy érzem, számomra most egy új felszabadult korszak kezdődik. Köszönöm Timi, hogy kikísértél az erdőből a tisztásra.””
„Pár szóban így tudnám jellemezni a Timivel való foglalkozásainkat:
a kérdéseimre egyenes, lényegre törő határozott választ kaptam. Objektíven, kívülről és tisztán megláttatta velem, hogy mindig minden helyzetből van kiút.
Segített az elakadt, megrekedt élethelyzetemmel szembenézni a sajátos módszerével „átdolgozni” és tovább lépni és ezáltal átértékelni magam. Pont annyit foglalkozik a múlttal amennyit kell, inkább a jelenre fókuszált.
Azt mondhatom, hogy minden egyes megbeszélés után megkönnyebbültem mert rájöttem, hogy már csak megoldandó élethelyzeteim vannak és megvan a kiút az általam összekavarodott útvesztőből.
Pár szóban: gyors-hatékony lényegre törő -vidám Köszönöm neked Timi, hogy vagy!!”
„Timea és az általa vezetett coaching folyamat nagyban hozzásegített ahhoz, hogy reális önértékelésem alakuljon ki az emberi kapcsolatok terén, sikerüljön harmonikus kapcsolatokat kialakítanom akár nagyobb csoporton belül is, és hogy a különböző élethelyzeteket sokkal pozitívabban éljem meg. A megbeszélések kellemes, baráti légkörben zajlottak, nem szem elől tévesztve a kitűzött célokat, amikre rendszeresen visszatértünk, így érzékeltem a fokozatos és folyamatos haladást.””
„Rengeteg új felismerés született bennem és kaptam pár hasznos technikát is, aminek a segítségével az aktuális, kudarcra ítélt kapcsolatomból könnyebben ki tudtam jönni. Kaptam útmutatót konfliktuskezelési technikákhoz is.
A coachingot, és kifejezetten Timi által vezetett coachingot jó szívvel tudom ajánlani azoknak, akik egy-egy élethelyzeten szeretnének viszonylag rövid idő alatt változtatni, önértékelésükben, párkapcsolatukban szeretnének fejlődni.”
„Tetszett a Timi által teremtett barátságos hangulat, mely lehetővé tette, hogy nyíltan és őszintén szembenézzek magammal.
Korábban a megoldásokat képtelen voltam meglátni és megvalósítani, de 3-4 alkalom után rendeződtek és letisztultak az érzelmeim és a gondolataim, elindultam végre az utamon.
A folyamat segített kimozdulni, átlendített a holtpontokon és az akadályokat már nem akadályként látom. A kezdeti elfogultságom és a lendületem a mai napig kitart.
A jövőben is igénybe fogom venni Timi segítségét, ha elakadást érzek valamelyik életterületen.”
„Timivel az emberi kapcsolatok, kommunikáció területen dolgoztunk együtt. Nyílt, baráti, őszinte volt a légkör, úgy érzem meg tudtam nyílni, pedig ez nekem nem ment könnyen előtte. Mindig jól éreztem magam, feltöltődve, és hasznos, új ismeretekkel távoztam.
A problémámra találtunk megoldást, elsősorban számomra eddig ismeretlen, új folyamatokkal, kreatív megoldásokkal, így bátrabban szembe tudtam nézni a saját “démonjaimmal”, javultak az emberi kapcsolataim.
Jó szívvel ajánlom a módszert és Timit másoknak is! ”
Felmerült benned pár kérdés?
Írd meg nekem!
