A közös munka keretei és fizetési feltételek

A közös munka keretei

  • Egy coaching ülés hossza 60-75 perc.

  • Az első találkozó az ismerkedésre, felmérésre szolgál. Elmondom a kereteket, Te pedig elmeséled, mivel érkeztél. Ezek után kérdéseket teszek fel, hogy képet kapjak a háttérről és a kapcsolódó életterületekről. Az alkalom végére általában ki tudjuk tűzni a pontos célt, amiről a folyamat szól majd és amit elérni szeretnél.
  • Ennek az ülésnek a végén mindkettőnknek lehetősége van eldönteni, hogy szeretnénk-e együtt dolgozni. Fontos az elköteleződés mindkét fél részéről. Te vállalod, hogy eljössz és dolgozol, gondolkodsz, gyakorolsz, én pedig, hogy készülök a foglalkozásokra és legjobb tudásom szerint kísérlek.
  • Tapasztalatom szerint a társkeresés hátterében legtöbbször összetett problémakör áll, ezért átnézzük nem csak a lelki hátteret, hanem a társkeresési stratégiádat, a kommunikációdat és az elvárásaidat is. Addig dolgozunk együtt, amíg az általad hozott problémakört feldolgozunk és/vagy ameddig úgy érzed, hogy az segít téged. Összetett témák esetén, amikor más szálak is felmerülnek, ha szeretnél, további alkalmakon is tudunk a témáddal dolgozni. Ha úgy érzem, nem tudlak tovább vinni, én is jelezni fogom neked. A transzformatív folyamat, amelyben komoly változásokat tudunk elérni, minimum 3 hónap.
  • Ezért első körben egy 6-10 alkalmas elköteleződést várok tőled. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy megismerjük egymást, megszülessen köztünk a bizalom, felleljük mindazt, amin dolgozni érdemes és elkezdd beépíteni a tanultakat. Nagyjából eddigre kezded el megtapasztalni az első eredményeket is. Utána te döntöd el, hogy meddig akarsz együtt dolgozni, de 4-10 alkalmas etapokban gondolkodunk minden esetben.
  • Minden héten fix időpontban találkoznunk annak érdekében, hogy ne essünk ki a folyamatból és a ritmusból és ez ad biztonságot mindkettőnknek. Heti rendszerességnél gyakoribbra nincs szükség, hacsak épp nem valamilyen krízisben vagy.
  • Hiszem, hogy a coaching személyesen működik leginkább, de nagy földrajzi távolság  vagy igény/akadályoztatás esetén szívesen vállalok online folyamatot.
  • Utánkövetésre lehetőség van, ha szükséged van rá.

Fizetési feltételek

Fizetni készpénzben a helyszínen tudsz vagy előzetesen, banki átutalással. 
A helyszíni, készpénzes fizetés esetén arra kérlek, pontos összeggel készülj. 
Nem tudom azt vállalni, hogy minden napra rengeteg váltópénzzel készülök, hogy mindenkinek vissza tudjak adni. 

Utólagos fizetésre nincs lehetőség. 

A kedvezményes coaching csomagok árai kizárólag előzetes, egyösszegű fizetés esetén értendők.

Coaching csomag vásárlása esetén a csomag vissza nem váltható, de az ügyfél akadályoztatása esetén más személyre átruházható.

A szolgáltatások a honlapon keresztül, online is megrendelhetők.

A termékek és belépőjegyek az élő és online rendezvényekre csak online rendelhetők meg.

Érkezés

Arra kérlek, pontosan érkezz vagy maximum 1-2 perccel hamarabb. Két ügyfél között jegyzeteket készítek és a Te foglalkozásodra is felkészülök. lletve, én is pihenek pár percet, hogy frissen érkezzek hozzád és teljes figyelmemmel jelen tudjak lenni veled.  

Késés

Mindenkinél történhet olyasmi, ami miatt később érkezik, azonban a napirend és a többiek időpontjának tartása érdekében az ülést az eredetileg tervezett időpontban be kell fejeznünk. Késés esetén is teljes díjat számítok fel.

Lemondási feltételek

Amennyiben a megbeszélt ülésen nem tudsz részt venni, mindig időben jelezd, mások várnak az időpontokra és az én időm is értékes.

Mivel mindenkivel fix időpontban találkozunk, azt nem tudom odaadni másnak, ha nem tudsz jönni. Ezért kérlek, hogy fokozottan ügyelj arra, hogy mindig itt légy a megbeszélt időpontban.

Díjmentesen lemondani az ülést csak legkésőbb 24 órával az időpontunk előtt lehet. Amennyiben a lemondás 24 órán belül érkezik, az ülést ki kell fizetni.

Amennyiben előzetes lemondás nem érkezik, és a kliensem nem jelenik meg az ülésen, a teljes díjat felszámítom.

Mindkét esetben a következő ülésre úgy tudsz érkezni, ha az előző, le nem mondott vagy a határidőn belül lemondott ülés árát előre kiegyenlíted.

Amennyiben én mondom le az ülést 24 órán belül, a következő alkalom díjmentes számodra.