E-Könyv: A tudatos társkeresés alapjai

E könyv számomra olyan, mintha Timi egy kaleidoszkópot adna a kezünkbe, amelybe belenézve ráláthatunk a párkeresés nehézségeinek, buktatóinak vagy épp sikerességének végtelen variációira, különböző dimenzióira. Ahogy egyre többet forgatjuk, egyszer csak a szemünk elé tárulhat egy olyan színes, összetett kép önmagunkról, amely hűen tükrözi a párkapcsolati működésünket, blokkjainkat, hiedelmeinket, illetve olyan visszatérő mintázatokat, amelyek gátolhatják számunkra a társtalálást.
A csodálatos az, hogy Timi a kérdéseivel, saját életéből vett példáival, szívmelengető történeteivel, gyakorlataival azt is hatékonyan elősegíti, hogy megtaláljuk a miértekre a válaszainkat, a legjobb megoldásainkat, és a tudatosodásunk eredményeként azt az egyéni utat, amely a társunkhoz vezet. Jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik előrehaladást szeretnének a magánéletükben, és ennek érdekében van bennük kellő nyitottság és bátorság ahhoz, hogy belenézzenek ebbe a kaleidoszkópba. Az olvasónak kell ugyan elforgatni azt, de a „benti” kép bizonyosan változni fog, ez pedig szükségszerűen magával hozza majd a vágyott változást „kint” is. 

Vizin Anita, reziliencia fejlesztő szakember, az Énerő Akadémia megalapítója

 

Ez a könyv összefoglaló.

Olyan problémákról, amik a mindennapi életed részei ha éppen társat keresel.
Olyan visszatérő kérdésekről, amik rendszeresen elhangzanak az előadásaimon, a workshopokon, a csoportjaimban és a fotelemben, amikor egy mentoráltammal négyszemközt beszélgetünk.

Ez nem egy klasszikus értelemben vett szakkönyv, inkább olyan útmutató, lelki útravaló.
Arról írok, hogyan érdemes gondolkodni a társkeresésről a mai világban. Hol viccesen, hol érzelmekkel árnyalva, hol véresen komolyan írok. 
Megtapasztalásokkal, érzelmekkel, feladatokkal, átgondolni valókkal, leszúrt útjelzőkkel vezetgetlek az önismereti úton.

Egy olyan úton, ami nem csak ahhoz járulhat hozzá, hogy megérkezzen a társad, hanem ahhoz is, hogy az úton elkerüld a buktatókat és a csapdákat, és a mindennapokat felszabadultan élhesd meg.

 

Figyelem!
A könyv elektronikus termék, PDF formátumban elérhető. Megrendelés és az ellenérték megfizetése után kapod meg a linket, ahonnan letöltheted a könyvet.

Az emberi psziché azon területe, amin Timi ügyfeleivel dolgozik, a legerőteljesebb önismeretre sarkallanak, hisz a személyiségünket és aspektusainkat leginkább visszatükröző tartalmaink sok esetben a párkapcsolatainkban, valamint azok sikerességében vagy sikertelenségében keresendőek.
Timi abban profi, hogy ezeket a mintázatokat, illetve a kondicionált tudat rejtett tartalmait – mind az írásaiban, mind az egyéni ülésein – láthatóvá, érthetővé, és gyakorlatai segítségével jó eséllyel feloldhatóvá teszi.
Ebben a könyvében összegyűjtött írásaiban olvasmányosan, szórakoztatóan, egyben tanulságosan mutat rá a társkeresők hétköznapi szituációkban megnyilvánuló tudattalan viselkedésére, és az ezekből fakadó blokkok létezésére.
Ezt a könyvet ajánlom mindazoknak, akik a társkeresés szempontjából úgy gondolják, hogy ideje lenne tudatosan ránézni a saját, feltáratlan viselkedésmintázataikra, hogy az életük felett előbb-utóbb átvehessék az irányítást.

Pázmányi Gábor, Life & Business Coach

Olvass bele a könyvbe!

Kattints a képre az olvasáshoz!

 

Ez a könyv neked szól, ha

 – ha úgy érzed, már mident megtettél annak érdekében, hogy megtaláld a társad,

– ha már régóta keresed a társad, mégsem jártál sikerrel,

– ha sorra kudarcot vallasz a kapcsolataiddal,

– ha idejét sem tudod, mikor randiztál utoljára,

– ha szeretnéd megérteni, mi történik veled,

– ha nyitott vagy átgondolni az eddigieket és változtatni,

– ha fontos számodra az önismeret,

– ha nagyon egyedül érzed magad a problémáiddal,

– ha jól jönne pár bátorító szó .


Az e-könyv ára: 3300 Ft. 

“Páratlan leszek én, nem győz le senki, de párosan tudok csak páratlan lenni.” – énekelte Galagonya vitéz gyerekkorom egyik kedvenc, Hétpettyes lovag című mesejátékában.
Timi írásai rám ugyan olyan erős hatással bírnak, mint egyes mesék történetei.
Szeretem az áradó stílusát, ahogy kendőzetlenül mesél saját jó és rossz élményeiről, küzdelmeiről, az útról, ami elkerülhetetlen, amit minden főhősnek be kell járnia ahhoz, hogy rátaláljon egyéni boldogságára, és elnyerje a megfelelő társ szerelmét.
Így Timi szemléletén keresztül átfogalmazom Galagonya vitéz mondandóját: “Páratlan leszek én, nem győz le senki, és így tudok majd páratlan társra lelni.” Timi remek írásai és a vele való segítő beszélgetések tökéletes kísérők páratlanságunk felfedezésében.
Kovács Klára, Kommunikációs szakértő

Tímea munkája komoly piaci rést pótol. Alapos emberismeret és őszinte segíteni vágyás van mögötte, amire napjainkban valóban szükség van.
A könyv egyformán vezeti a fiatalokat, a középkorúakat és a picit érettebb generációt is, természetesen mindenkit más minőségben. Magával ragadó gondolataival vidáman és szórakoztatóan nyitogatja ki a bezárt ajtókat és fényesíti ezüstre, aranyra a megkopott kulcsokat, amik az utunk során a szívünket őrizgetik. A könyv által új alkalom nyílik számunkra, hogy megújulva, a saját boldogságunkat komolyan vegyük és magunkhoz méltóan örömökben kiteljesedve éljünk. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek!

Dobó Kata, Író és spirituális tanácsadó

 

Ha még bizonytalan vagy, nézd meg a tartalomjegyzéket: 

 Kötéssel együtt 147 oldal.

Megismerve Tímea hiánypótló szakmai munkásságát s a téma iránti fogékonyságát örömmel vettem kezembe új könyvét. A téma nagyon is hétköznapi, mégis telis-tele van nehézségekkel, s sokak által átélt kudarcokkal, melyekhez a szerző coach szemléletű megközelítéssel ad személyre szabott támogatást az érintetteknek.
Könyvében „a régi mechanizmusok már nem működnek, és az újak még nincsenek kikristályosodva” elvből kiindulva szólítja meg olvasóit.
Hiánypótló útravaló e könyv, hangvétele hétköznapi, amely stílusával is segíti az összefüggések megértését és bátorító lendületet és bátorságot ad az olvasónak a komfortzónából való kilépéshez.
Báthory Németh Andrea, Senior Business coach, Tréner


További írásaimért látogass el a Facebook és Instagram oldalaimra.