Nemégiben írtam arról, hogy az önismereti munkában az első lépés mindig annak tudatosítása, hogy hogy is vagy igazán, mi van benned? Milyen érzéseid vannak adott pillanatban?
Milyen testérzeteid vannak, amikor valamilyen érzelem áthalad rajtad?

Kisgyermek korunkban még nincs önkontrollunk és kifejezzük minden érzésünket. Sírunk, toporzékolunk vagy épp nagyon örülünk. Ahogy felnőtté válunk, megtanulunk „viselkedni”, elnyomjuk őket. Olyannyira, hogy aztán már be sem tudjuk azonosítani, sőt a gondolatainkkal próbáljuk felülírni őket és megmagyarázni magunknak, hogy jól vagyunk, amikor nem.

Fontos elkülöníteni az érzéseinket is a gondolatainktól, meglepődnétek, ez mennyire nem természetes. Amikor az üléseinken a társkeresés kapcsán szóba jön egy-egy téma,  tíz emberből talán kettő tudja elkülöníteni őket.
Egy példa egy ilyen beszélgetésre:

Kérdés: „Ha belegondolsz abba, hogy esetleg nem lesz társad, az milyen érzés?
”Válasz: „Azt éreztem, hogy az nem lenne jó, ezt nem tudom elfogadni.”
Ha jobban megnézed ezt a mondatot, nem az érzelmekről szól, csupán a szóhasználat utal erre, mintha az lenne.

Különböző tanítások 4-6  alapérzelemről beszélnek és lényegében mindent amit a hétköznapokban érzelemnek nevezünk, ezekre vezetnek vissza. A 4, ami mindegyikben közös: öröm, harag félelem, szomorúság. De több tanítás szerint ide tartozik a szeret is, és némelyek az undort vagy a meglepettséget is ide sorolják.

Tanulmányaim során egyik legjobb példa a féltékenység volt ennek szemléltetésére. Amikor megjelenik bennünk a féltékenység érzése, az elménk szüntelen agyalásba kezd, felméri az opciókat, magyarázatokat, megoldást keres vagy éppen bosszút forral. Ám a féltékenység mögött valójában a félelmet, a szomorúságot és a haragot találjuk, mint a negatív alapérzelmeket.

Ha ilyenkor kimondod, hogy „félek” vagy „szomorú vagyok”, akkor azonnal más irányba indul az elméd, nem a végtelen köreire. Egyrészt részvétet tudsz érezni önmagaddal, át tudod élni a valós érzéseidet, másrészt pillanatnyi megnyugvást ad.

A különböző érzelmeink biokémiai folyamatokat indítanak el a testünkben, amire  test is reagál, például befeszülnek az izmaink vagy más fiziológiai folyamatok indulnak el bennünk. Gondolj csak arra, amikor izgulsz és nehezen veszed a levegőt vagy izzadni kezdesz, esetleg reszket a lábad félelmedben.

Az érzelmekre való testi reakciók evolúciósan azért alakultak ki, hogy arra késztessenek bennünket, hogy megoldjunk egy-egy helyzetet. Például, ha mérges vagy valakire (harag), akkor legszívesebben jól fejbe kólintanád vagy belerúgnál. Evolúciósan ez azért van, mert ilyenkor meg kell védeni magadat vagy pedig egy akadályt kell elhárítanod az utadból. Amikor valakit szeretsz, akkor pedig csupa kellemes érzés tölt el, ellazul a tested, ilyen állapotban tudsz jól kapcsolódni másokkal. A félelem pedig lebénít, emlékezz csak arra, amikor az állatok megmervednek, amikor egy rájuk veszélyes ragadozó van a közelben, hátha nem veszi észre őket vagy éppen az adrenalin löket hatására sokkal gyorsabban vagy messzebre tudnak futni, mint egyébként képesek lennének.

Egy bizonyos érzelem mindig ugyanúgy jelenik meg a testünkben, ugyanazokkal a tünetekkel, így ez alapján könnyen beazonosíthatjuk őket.
Ez pedig azért hasznos, mert ha valóban be tudjuk azonosítani az érzelmet vagyis ha tudatosak vagyunk rájuk akkor kezdődhet el az azokkal való munka.

Figyeld meg, amikor pozitív érzéseid vannak, akkor a szíved körül érzel egy kiáradó, meleg bizsergető érzést. Gondolj bele, hogy az ÖRÖMöt képileg is leginkább kitárt karokkal szokták megjeleníteni.

Amikor SZOMORÚ vagy ugyanúgy a mellkasodban érzed majd, mintha egy nagy súly nehezedne rá, az egész tested valahogy nehézzé válik, le kell ülnöd vagy feküdnöd, legszívesebben összekucorodnál icipicire.

Amikor FÉLSZ, akkor a alhasadban jelenik meg egy ideges érzés és az egész tested be tud feszülni.
A HARAGOT pedig a has felső részén érzheted, ilyenkor lehet, hogy a kezeid is automatikusan ökölbe szorulnak. Ez utóbbit a legnehezebb beazonosítani, mert a kultúránkban a haragot nagyon elnyomjuk magunkban.

Sok érzelem feldolgozása segítő folyamatban szakember segítségével tud megtörténni, de te magad is le tudod kezdeni otthon a beazonosításunkat, ezzel már sokat léptél előre a gyógyulás útján. Figyeld meg, hol jelentkezik az érzés benned, azonosítsd be és mondd ki hangosan, már ez is segíteni tud egy picit.

Amit otthon is megtehetsz ezen felül: ha például harag van benned, akkor kimehetsz valahova egy nagyot kiabálni, úgy igazán, tüdőből. Barátnőimmel korábban többször csináltuk, nagyon felszabadító tud lenni. Bokszolhatsz párnába is.
Amikor félsz és érzed, hogy merevednek az izmaid, próbáld a figyelmedet elterelni bármily apró dologgal, vagy lélegezz nagyokat, mozdítsd meg a testedet, végtagajidat, az segít oldani a merevséget.

És ne feledkezzünk meg a pozitív érzelmekről sem, azokat épp olyan fontos felismerni és tudatosítani, szóval azokat is mondd ki jó hangosan, majd engedd át magad az érzésnek.

Ha ebben a témakörben segítségre szorulsz, keress bátran, egyéni üléseken tudunk személyre szabottan foglalkozni vele.

Szeretettel,
Bilics Tímea, Önismereti mentor – a tudatos társkeresés szakértője

Photo by Alexander Krivitskiy on Unsplash