Számtalan párkapcsolatnak vagyok tanúja. Vannak köztük jók, boldogok, de rosszak és boldogtalanok is, sőt olyan is, amit egyáltalán nem hívnék párkapcsolatnak.

A hozzám segítségért forduló társkeresők egyik legnagyobb félelme, hogy rosszul választanak. Hogy akit választanak, nem lesz tökéletes vagy kompromisszumokat kell kötni. Attól tartanak, hogy az évek óta tartó várakozás után mégsem lesznek boldogok, csöbörből vödörbe, a magányból a társas magányba vagy egy rossz kapcsolatba kerülnek és hiába volt a várakozás és gondos válogatás.


A mesékben a hercegkisasszony és az ő hercege a fehér lovon, egymásra találnak, egybekelnek, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Valami ilyesmire vágyunk mi is.

 

Úgy érezzük igazán megérdemeljük már a herceget vagy rátalálhatnánk már a hercegnőnkre.
Ám, ha jobban megnézzük a meséket, azok nem úgy kezdődnek, hogy királyfi lement hétvégén a buliba és ott megismerkedett Hamupipőkével vagy jobbra húzta a Tinderen és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

A mesék, amik, mind tudjuk, mély szimbolikát takarnak, úgy szólnak, hogy a főhős különböző megpróbáltatásokon megy keresztül megküzd a mátkájáért, utána lehetnek egymáséi. A hősnő nem írogat rá a lovagra a chaten, nem küld neki szexi fotókat, hanem legfeljebb megrebbenti a pilláit az udvari bálon, utána pedig várja, hogy a lovag megkeresse és megmentse őt.
Mindkét nemnek megvan a szerepe és az útja a mesékben, gyakorlatilag emberi fejlődéstörténeteknek vagyunk tanúi.


A királyfival útközben találkozunk és nem az útja végén. Nem a hőssel találkozunk, hanem a vándorral, aki a saját történetét éli, megy előre, megküzd az ellenséggel és közben egyre fejlődik, mintegy transzformálódik.

Hamupipőkével is akkor találkozunk a mesében, amikor cselédként a lencsét válogatja, nem a fényes estélyen, ahol báli ruha és üvegcipellő ékesíti.

 

Amikor a mesehősök egymásra találnak, emlékezzetek, nem lehetnek egymáséi rögtön, meg kell küzdeni egymásért és a kapcsolatukért. A délceg királyfinak meg kell találnia az elhagyott topánka gazdáját, Hófehérkét valahogy életre kell kelteni a mérgezett almától, Aranyhajat ki kell szabadítani a toronyból, Csipkerózsikáért át kell verekedni a rózsasövényen és még Shreknek is meg kell küzdeni Fionáért.

Pontosan így működik ez a modern világban is. A másikkal az életútja egy pontján találkozunk, nem a végén. Az út közepén, ahol még csiszolatlan gyémánt, ahol van még fejlődni valója, ahol még nem történt meg a transzformáció, ahol nem tökéletes.

Manapság nem sárkányokat és gonosz boszorkányokat kell legyőzni, hanem más jellegű akadályokat állít elénk az élet, de a transzformáció ugyanúgy az egymás felé vezető úton megy végbe, míg éretté válunk egymásra és beérik a kapcsolatunk.

Legtöbb társkereső azonban rögtön a mese végére, a boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltakhoz akar ugrani. Nincs türelem kivárni, amíg a vándorból királyfi lesz és amíg Hamupipőkéből hercegnő válik.


Kulcsrakész szerelmet keresünk. Instantot. Meglátom, megszeretem, jöhet a boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltak.

 

Tanulhatnánk azonban a mesékből. A másik legtöbbször nincsen készen, nem tökéletes, mint ahogy magunk sem vagyunk azok. Úton vagyunk és folyamatosan fejlődünk, együtt és külön-külön is.

Kulcsrekész szerelem és kapcsolat nem létzik. A boldogság és megelégedettség pedig nem magától születik, hanem a megpróbáltatásokon át jut el hozzá az ember.

Sokszor túl hamar kívánunk valamit, aminek még nem jött el az ideje.
Nem kell, hogy valaki tizenévesen már tudja, mire vágyik az életben.
Nem kell, hogy huszonévesen már fényes karrierje és kiforrott személyisége legyen.
Nem kell, hogy harminc körül már berendezett, hitelmentes lakása legyen. És nem kell hogy csupa bölcs döntéseket hozzon az ember.
Nem kell, hogy negyvenesen már tökéletes legyen, a nyugdíjra is meglegyen az előtakarékosság. És főként nem kell lehúzni a redőnyt, hosszú még az élet.

És ugyanígy nem kell, hogy a választottad tökéletes legyen, és nem kell dönteni a kapcsolat jövőjéről már a legelején.
Nem kell eldöntened egy, kettő vagy három hónap után, főleg nem az első vagy a második randin, hogy ő lesz-e az igazi, vele akarod-e leélni az életed.
Egy kapcsolat kialakulásához és a döntéshez, hogy együtt éljük le az életünket, legalább egy év kell. Szóval, ne siess, hanem tapasztalj és figyelj!


Adj időt magadnak, neki és a kapcsolatotoknak, ismerd meg a másikat.

 

Ne küldd el már az elején azért, mert csak hetvenvalahány százalékban passzol a megálmodott képbe.

Tapasztald meg a másikat különböző helyzetekben, figyeld meg, hogy vagy te a társaságában, mit ad neked, várod-e a találkozót. Meséld el, ami számodra fontos, beszéljétek át, együtt hogyan tudtok közös megoldásokat találni. Lehet a többi huszon-százalékot együtt fejlőditek majd meg, amire Igazinak fogod őt érezni.

Ha pedig fejlődésre szorul a másik és te éppen abban a dologban már előrébb tartasz, segítsd őt, figyeld, és leld benne örömödet, ahogy napról napra, hétről hétre nyílik és halad. Jusson eszedbe, hogy valószínűleg te sem vagy száz százalékban az, akit ő várt, neked is fejlődnöd kell sok területen.

Az életben mindennek megvan a rendje és az ideje, az életkorok hozzák magukkal az aktuális kihívásokat, amiket egymást szeretve, egymást támogatva lehet megugrani, megfejlődni. Az élet pedig nem más, mint folyamatos változás és fejlődés. Tanuljuk meg élvezni az életkorok sajátosságait, a közös kihívásokat. Nem kell siettetni, ne akard hamarjában, múlik az magától is.
Milyen szép a magyar nyelv, azt mondjuk erre: ne hamarkodd el!

Mindig lesz számtalan olyan dolog, amit meg lehet egyedül is fejlődni, de lesz olyan is, amit csak együtt tudtok. Csak együtt nyomhatjátok meg a csengőt az Édenkert kapuján. Az viszont magasan van, csak egymást segítve, egymásra támaszkodva tudtok odáig felérni.

Szeretettel,
Timi